2008 január 12

Na, ez a betegség azért tényleg nem lepett meg.
A nem kapok levegőt fajtából volt való,
remekül rímelve az elmúlt, élményekkel teli hónapra.

Még gyorsan el kellett menni Párizsba meg vissza egy nap alatt,
másnap mikor visszértem Londonba,
mert a világításkonzulens beszélgetni akart.

Tudom, hogy istenien hangzik, hogy az ember ide-oda utazgat tárgyalni,
de valójában nem sokat láttam egyik helyből sem.
Amman-t láttam a teraszról egy cigiszünet erejéig.
Párizsban, meg láttam a Sacra Coeurt az irodaablakból, nagyon messze.
Komolyan, ezek a tárgyalások lehettek volna a szomszéd irodahelyiségben is.

De mostmár tudom, hogy ez milyen...
na jó, azt hogy rossz, azt azért egyáltalán nem mondanám.
De, hogy nem olyan fényes-csillogós,
mint ahogy az ember elsőre elképzeli, az is igaz.

Az utazós része viszont vicces és jó,
az olyan, amit magamnak nem vennék meg,
meg minek is, azt sokkal jobb kiérdemelni.

Értem ezalatt
a Royal Jordanian Business Class-t
a fenséges-bőséges ebéddel, a videokkal, és ajándékokkal.

és a Eurostar majdnem Business Class-t,
ahol szinten reggeli (oda) meg vacsora (vissza), és pezsgő.:)
És végtelenül kedves személyzet mindenhol.

Biztos ezt is meg lehet unni, ám.

A betegség mostmár tényleg jobb,
bár úgy érzem,
a légcsövemben felgyülemlett slejm alá,
valahogy betapad a kreativitásom.

Reméljük, majd csak kiszabadul.

Kicsit izgulok, azért.