2006 szeptember 22

Csak egy gyors helyzetjelentés mára...
Holnap reggel kiköltözöm az eddigi szállásomról, hogy négy napig "fél lábon álljak" egy szobában, ahonnan aztán beköltözhetünk végre a saját házunkba.
Az jövő hét szerda.
Remélem minden úgy lesz, ahogy lennie kell és tényleg.

Ezermilliószor csókolok mindenkit.

Lukácsy Gergőt különösen, a mai találkozó miatt és bár rohanni kellett meg minden, de ő volt a legnagyobb meglepetés mára. Szerintem az egyetlen ember a barátaim között, aki fel tud emelni miközben megölelget. : )
Remélem rendben hazaért és levehette végre a szarrá ázott gyönyörű öltönyét a hosszú repülőút után.
Küldtem vele csomó puszit mindekinek.
Ő nem tudja, de belecsempésztem a bőröndjébe, amig a WC-n volt.
Szóval, ha valakinek kell belőle, csak hívjátok fel nyugodtan.

Csókok tényleg, amennyit csak el bírtok képzelni.

csókok
még
: )

Újraságok 2006 szeptember 9.

Hát legyen.
Hogy miért megint?
Az egyik ok, hogy az az igazság, hogy hiányzik az írás.
A másik ok, hogy nektek is hiányzik.
A harmadik ok, hogy én is hiányzom nektek.
A negyedik ok, hogy ti is hiányoztok nekem.

Hogy miért volt ekkora szünet?
Most olvastam, hogy a blogom címe, amíg nem vagyok otthon, ami akkor azt jelentette, hogy nyaralok kikapcsolok valahol, ahol nem a hétköznapjaim vannak.
De mióta visszajöttem megváltozott a helyzet. És elkezdődtek itt is a hétköznapok. Ami egyébként egyáltalán nem olyan szürke, mint ahogy ez a mondat hangzik, de ettől a blog címe marad, nem otthon vagyok, bár lassan elkezdem magam itt mégis otthonosan érezni.
És erről nehéz írni míg az ember fel nem fogja. És egyfolytában, de tényleg egyfolytában történik valami…. Na, erről fogtok hallani bővebben.


Fejezet 2.
Indulhatunk?

És még valami, azoknak akiknek hiányzott, szerintem havonta kb. egyszer fogok írni (kedves barátom javaslatára) az általában hétvégén lesz. Csak azért mondom, hogy ne töltsétek a drága munkaóráitokat rámklikkeléssel minden nap.
Csúnya függőséghez vezethet. És kevés a pozitív visszaigazolás. Tehát, nem éri meg….. de jó. : ) Van néhány ilyen sztorim is magamról , de azoknak most nincs itt a helye, csak hogy, tudom miről beszélek.
Na lássuk végre azt a blog élményáradatot.

Nyaralás:
Voltunk Írországban Sasával és Anitával egy hétig. Láttunk rengeteg zöldet meg kéket. Nagyon nagyon kellett már a sok szürke után. Remek kis hét volt. Balkormányos autóval száguldottunk végig a nyugati tengerparton, sátoroztunk, barbecue-ztunk, nevetgéltünk, konfrontálódtunk, kibékültünk, zenét hallgattunk, repültünk, néztünk, láttunk, hazamentünk. És jó volt.

Otthonlevés:
Otthon lenni két hétig jobb volt mint az egész előtte lévő két hónap összesen (majdnem). Hirtelen ott volt mindenki, de tényleg mindenki valahogy, ha máshogy nem hát úgy, hogy szóbakerült. Olyanok is, akiket lehet hogy évek óta nem láttam. Olyan volt, mint egy nagy elszámolás. Ezt történt az elmúlt hét évben, tessék. És azt hiszem, nincs semmi baj. Minden másodperce megérte.
Ér újat kezdeni, és megmarad a régi, van mire építkezni. És ez jó.
Köszönöm.

Újra London:
DLA élmények, munkakeresés, munkatalálás, visszaérkezés és új szemmel nézés, belső hozzáállás változás minden előzetes megfontolás nélkül.
Itt vagyok. Dolgozom. Itt élek.
Jézusom.
Most nem tervezek előre, csak azt tudom, hogy elkezdődött valami, ami új és friss.
Hogy van mit tanulni megint és hogy hasznos a tudás ami a fejemben és a szívemben van. Rettentő hasznos.
Hogy jó magamért használni magamat megint és hogy ez milyen régen volt már.
Hogy biztosak az alapok, hogy megérte minden, ami eddig történt velem. Megérte minden egyes könny, mosoly, szó, pofon, ölelés, küzdés és repülés.

Egyedül vagyok, de ne értsd félre egyáltalán, ez nem pejoratív vagy rossz.
Egyedül vagyok és velem van mindenki.
Nyitva vannak bennem a kapuk. A bejáratok és a kijáratok.
És ez a legjobb, ami történhet most.

Olyan ez, mint mikor a tavaszi szombati napra eső nagytakarítás végén a napsütés belevág a vidéki házad levegőjébe, friss illat van a kinti levegőtől és a benti tisztaságtól, és az egész házat átjárja valami nagyon jóféle szellő. Tudod, hogy minden, az egész házad rendben van, hogy megdolgoztál vele, és hogy most kezdődhet minden előlről. Hogy hamarosan emberek jönnek és vidám napoknak néztek elébe.
Hogy végre tavasz van megint.

És hogy sokfélék fognak jönni megint.
És lesznek olyanok, akik nem jönnek többé,
és lesznek olyanok, akik többet jöttek volna régebben csak nem volt nekik hely,
és lesznek újak és lesznek régi jól megszokott-szeretettek.

De ez jó, volt itt már néhány buli, sokmindenre fel vagyok már készülve és szeretem a meglepetéseket, azokból mindig sokat lehet tanulni, bármilyen fajták is.

És nyilván királylány vagyok és szeretném, ha a sokak között lenne egy, aki maradni szeretne (Anya azt mondaná most, hogy "aki elég bátor, hogy maradjon" : )) azután is mikor mindenki hazament már. Azt hiszem, végre akarom is tényleg, hogy tényleg sokáig maradjon. (Vagy legalábbis valameddig.)
Mostmár a házam azon részében is rend van újra, ahol ér otthonra találni bennem. Igazándiból ott már jó régen rend van (talán két éve) Csak zárva volt az ajtó.
De megtaláltam a kulcsot és tökre jó ott lenni. Vagyis, azt gondolom, hogy ha én találnék valakiben egy ilyen szobát, akkor szívesen maradnék nála egy darabig. Keresztbe látogathatjuk egymást…..na jó, a lényeg, hogy oda is besüt ez a frissféle napsütés.

Nem vagyok betépve. Tényleg! Csak elgondolkoztam ezen a ház dolgon. Ha maradunk ennél a példánál. Mindenkinek van egy háza. Ezt már jó régen tudom, régebben várnak hívtam, vagy kastélynak.
Na jó maradjunk először a háznál. Van ez a ház, kívülről semmi különös, és ezerféle is lehet, lehet akár különös is, mindegy, a lényeg hogy valójában nem nagyon árul el semmi róla az hogy kinéz, csak azt hogy, hogy akar kinézni.
Vagyis hát jobban mondva van egy csomókombináció, pont mint az embereknél.
Na ezért jó belsőépítésznek úgy, hogy építésznek tanult az ember. Az ugyanez. A megfelelő kombináció megkeresése a ház gazdájának.

A kedvenc képem az valami hülye vígjátékban volt, vagy többen is, amikor valaki bemegy egy sátorba, bent meg egy egész palota van. Na az emberes dolog is tud ilyen lenni .Erről szólnak azok a sorozatok…mint például a „Lisa csak egy van”…. tudod, rosszul néz ki meg minden (tehát sátor), de belül palota van és aki ezt észreveszi, az sokat nyer, aztán ha még a végén rá is veszi a ház gazdáját hogy tatarozza a házát, hát akkor a végén mindenki irigyelni fogja.
Hm. Erről szól az a rész is a meséknek, amikor a gonosz boszorkány békává vagy valami rusnyasággá változtatja a királyfit vagy királylányt, aztán akkor mindenki megijed, pedig csak jót csinált a banya (persze nem direkt, mert gonosz), hisz ezek után az előtte hiú és üres főszereplőnek muszáj a belső értékeivel foglalkozni, ami aztán nagyban segít neki, hogy végül olyan párt találjon, akinek kívül belül rendben van a háza. Remek.

Nekem azok a jó házak, amik kívül hasonlítanak belső önmagukra. Ami nem csinál így vagy úgy, csak van. Erősen létezik és történik és bírja.

Az a jó ezekben a házakban amikről most mesélek, hogy valójában mindegyik végtelenszer nagyobb belülről, mint amekkorának kívülről látszik, és csak tőled függ (tudatosan vagy tudattalanul), hogy mennyi részébe kalandozol el.

Nyilván van egy hétköznap használatos része a többi meg meglepetés. És a ház él. Változik és alakul, de gondját kell viselni, még akkor is ha néha ijesztő és nehéz. Néha kísértetkastély, néha török teaház. Imádom.

Aztán lehet még látogatóba is menni emberekhez. Meg lehet bulit tartani. Lehet teljesen egyedül lenni. Lehet ajtókat bezárni és lehet kinyitni és nem mindig lehet azt csinálni, amit az ember eldönt. De a legjobb, hogy meg lehet tanulni szeretni a házat, az fontos.

Azon gondolkozom mit csináltam az utóbbi két évben. Hiszen szeretem a házamat nagyon. Azt csináltam pontosan belül, amit otthon tényleg.
Nem voltam sokat nyugalomban otthon, hazamentem és használtuk egymást.
Aludtam az ágyban, ettem a hűtőből, néztem a tv-t, ültem az asztalomnál, jöttem-mentem, jöttek-mentek.
Amikor kitakarít az ember (vagy elintézi, hogy kitakarítsanak neki, Isten áldja a takarító néniket!), de nincs az a minden tiszta húsvéti napsütéses szag sosem. És nem is hiányzik, hisz mindig történik valami,de mégis mintha egy szürke fátyolon keresztül bámulná az ember a hétköznapjait és ezerrel repül az idő bármeddig.

Azt hittem elég lesz három hónap kifújni magam. (Meghát azt hiszem nem lettem volna elég bátor csak úgy összepakolni és vissza sem nézni. Apám és én is visszanézősek vagyunk és azok is maradunk) De az a három hónap csak arra döbbentett rá, hogy tényleg lépni kell, hogy nincs semmi baj, csak kezdődik megint egy kör és el kell kezdődnie, különben baj lesz. Ez van. Ezért jó itt lenni nagyon. Furcsa is.
Nem ment egyáltalán egyik pillanatról a másikra.
Pont olyan érzés volt amikor hosszú idő után az ember újra sportolni kezd. Amikor az első kör után úgy érzed leszakad a tüdőd és minden izmod fáj és soha többé nem akarsz megmoccanni. De aztán elmész, mert el kell menned újra és újra és egyszercsak észreveszed, hogy könnyebb minden. Például futni a busz után, vagy felszaladni a kilencedikre, vagy egy átmulatott éjszaka után talpra állni megint.
És jobban veszi az ember a holtpontokat vagyis máshonnan. És a sport után mindig jó.
Az utóbbi években is használtam az izmaimat. Jól belefeszültem a helyzetbe.
De most újra mozgok és jó érzés, hogy áramlik bennem a vér, hogy besüt a házamba a nap és átfújja a szél.

Ez van most.
Hogy mi lesz, az meg majd kiderül.
Legközelebb arról írok majd milyen érdekes dolgok történnek velem.
Legkésőbb október 1.-én elköltözünk. Szóval utána mindenki jöhet!
Hé, nem látogattok meg a születésnapomon?
Sasa jön az már tuti.

Csókolok mindenkit!! Írjatok szépen kommenteket! Légyszi. : )