2006 június 24

Elmondom, hogy mi a helyzet és, hogy mire számíthattok.
Megérkezett Anita és Sasa, akikkel izomlázig mászkálunk a városban hajnaltól éjszakáig, aztán pedig jól el is utazunk Írországba.
Ezérthát nem írok mostanság valószínüleg túl sokat, sőt most is rohannom kell, mert már várnak valahol.

De! Június 1-15-ig Budapesten leszek megtalálható, mindenki nagy örömére és a sajátomra is méginkább, szóval, az a szép dolog történhet, hogy hallhatja a hangom, és láthatja az arcom, aki csak a akarja.
Sőt! Remek ajánlatunkat, ha elfogadja megajándékozzuk még egy japán kislánnyal június 2.-7.-e között és mindezt ingyen, csupán egy telefonhívás az ára.
Ne szalassza el ezt a vissza nem térő lehetőséget!!!

Tehát mégegyszer:

Szenzációs ajánlatunkat semmiképp ne hagyja ki!!

Hívjon június 1-15.-e között, 2.-a és 7.-e között ingyen japánkislányt nyerhet!!!

csókolok mindenkit!!
Azért majd minden kis történést itt is dokumentálok, de most szaladok.
csókok!

2006 junius 20

Tudom, hogy mar tul vagyok a 6 napos tureshataron, de most is csak egy rovidet fogok irni, majd irok meg a heten hosszabbat, megigerem.
Csak olyan vicceseket almodom, hogy muszaly megosztanom.

Ma reggel Popper Peter es egy szoke baratja, aki majdnem a sziami Muller Peter volt, de szerencsere megsem, ebresztettek.
Vagyis azt almodtam, hogy fekszem az agyamban es fel kene mar kellnem (pont, mint a valosagban) es Popper Peter es baratja egyszercsak megjelenik a szobaban, beszelgetnek kicsit aztan odaulnek az agyamra, aztan odabujnak mellem (olyanok vagyunk, mint egy nagy csalad) es azt kerdezik tolem, aki felalomban vagyok, hogy, "na, most mihez kezdjunk veled". (Marmint aznap, miutan felkelek)
Aztan vegul elmentunk egy eskuvore, ami a regi altalanos iskolamban volt es mindenki luxusba volt oltozve, meg lehetett tudni, hogy ez egy rangos tarsadalmi esemeny, de kozben meg a menu disznotoros volt, ott sutottek a hurka-kolbaszt a regi technika teremben.

Ezek utan a pszichologusom bejelolt a wiw-en, a valosagban. Azt hiszem ez valami egi jel lehet. : )
Puszilok mindenkit, remelem ti is jol vagytok.

2006 június 16

Azt álmodtam, hogy én vagyok David Hasselhof ......

ma nem írok többet.:)

2006 június 14

Megmondom, mi hiányzik a legjobban, a jó kiadós ölelgetések, meg a napi puszi mennyiség.
Komolyan, minden más nélkül azt hiszem, tudok élni (levegőt, ételt és italt kivéve), de a honvágy nekem azt hiszem, ezt jelenti. Jól elkapni és megölelgetni, meg megpuszilgatni, akiket szeretek és mindenféle szexuális felhang nélkül értem. Azt hiszem, nekem ez a legfontosabb dolog az életemben, nem bírok érintés nélkül élni. Azt hiszem, ha hirtelen elvennék a kezeimet nem is az lenne a legnagyobb baj, hogy nem tudok többé rajzolni, hanem hogy nem ölelhetek senkit többet magamhoz.
Úgyhogy mindenki készüljön fel (Anita és Sasa különösen és Anya és Apa természetesen) hogy két hónapnyi felgyülemlett érintésvággyal kell majd megküzdenie, ha velem találkozik.

Egyébként természetesen remekül érzem magam. Japán és koreai és indonéz ismerősökkel töltöm itt az idő nagyrészét. Mindjárt el is mesélem, milyen jól mulatunk.
Egyrészt Ida (indonéz) születésnapja volt a múlt héten és pikniket rendezett egy parkban, amire engem is meghívott. Szőkén és kék szeműen kisebbséget alkotva üldögéltem a sötéthajú, vágott szemű társaságban és rettentően élveztem, hogy kicsit sem lógok ki a sorból.
Nagyon nagy ebéd volt háromtól fél nyolcig tartott. Hopp, majd elfelejtettem Ida francia barátját, neki sincs vágott szeme. Mert nagyrészt ő csinálta a kaját. Volt három féle saláta meg pálcikára húzott husi, meg tavaszi tekercs, meg gyümölcssaláta, meg volt még szushi is ,amit viszont Massa csinált (japán osztálytársam fiú). És nagyon jól mulattunk, de tényleg. Megmutatom majd őket képen. Aztán végül érkezett még egy lengyel fiú(?:)) meg egy török lány, de remekül illeszkedtek a hangulatba.

Aztán két nappal később japán vagy koreai nem tudom, nem tudom még őket megkülönböztetni, osztálytársamnak Shin-nek (lány, ő aki divattervezőnek készül, még ezer éve írtam róla egy fél mondatot) volt utolsó napi bulija, és elmentünk vele ebédelni, úgyhogy tudok egy jó és „all-you-can-eat” kínai éttermet Londonban. A szem—haj arány hasonlóan alakult itt is, és az is kiderült, hogy a japánok tudnak fagyit enni pálcikával. Na aznap este már nem bírtam magam elvonszolni folytatni az estét egy pubban, pedig biztos nagyon jó lett volna, de mindegy mostmár.

Hétvégén meg itt volt kis házi összejövetel, abból az ürügyből, hogy Szandra nevű lakótárs elhagyta a házat. Remek kis kerti parti volt, átjött Cili és Márti is, akik szintén előző héten költöztek ki. Olyan remek volt, hogy bár szóltunk a szomszédoknak, de végül négy óra körül mégiscsak megtalálta a házat egy messzebbi szomszéd, hogy szóljon, hogy ejnye-bejnye na mostmár lassan elég lesz. Pedig nem is volt hadd-el-hadd, akkor már csak négyen –öten beszélgettünk a kertben (én hamarosan már ágyba is bújtam, de a többiek még fent maradtak.. mondom , hogy megöregedtem titokban), meg egyébként is csak beszélgetős csipszevős sörivós mulatság volt. Ebből is látszik, hogy amerikai új lakótársunk hogy átvette a hatalmat a tudatokon. : )

És aztán vagy már előtte nem tudom, de elkezdődött a VB (a’sszem értem, hogy itt miért nem rövidítik WC-nek)
Na és különböző nemzetekkel meccset nézni, az meg külön élmény.
Láttam már Enkét izgulni a meccsen, és ő előre kiírta magának, mikor kell TV-t néznie, láttam Sophia-t végig sikítozni meccset (mondjuk meg is értem, ott figyel Zidan a csapatukban)
De ami a jó és sokkal izgibb, hogy láttam sok-sok japánt végignézni a Japán-Ausztál meccset, na ott nem volt nagy zajongás, mondjuk nem is volt nagyon minek örülniük szegényeknek, de annál az egy góljuknál volt lelkesedés, de hamar elcsendesedtek. Majd kijöttünk a pub-ból és úgy csináltak, mint akik nincsenek is nagyon letörve. Sean (koreai srác) és én mentünk elöl, és csak akkor hallottuk, hogy Massa és Wakako, azért nem örülnek annyira.

Sean erre csak mosolygott és ennyit reagált, ezek a japánok, mosolyognak, de belül….

Aztán néhány nap múlva megnéztem a koreai meccset Togo ellen
Ugyanabban a pubban, szigorúan piros pólót viselve (Sean külön kérésére) és a koreaiak ott nem voltak túl sokan, mert máshova szervezték magunkat, ahova kb 400 ember fér be, de mire odaértek Sean-ék tele volt, szóval maradt a Red Lion Pub. De az a kb.:10 koreai végig sikítozta, meg örülte a meccset, nagyon nagyon vicces volt.

Wakako erre csak ennyit reagált: Na ezek a koreaiak -és szerintem még ezt is hozzátette volna, ha nem lenne japán, hogy mint az állatok. De ehelyett az mondta- na ez a különbség, a japánok sosem csinálnak ilyet, mert…mert nem akarnak így viselkedni.

Én meg remekül mulattam, mert ők, mármint Sean és Wakako, bírják ám egymást, és aztán Massa(japán) később jött és aztán ott maradt örülni Seannal, mi meg eljöttünk.
Bírom őket nagyon.
Ja Massa egyébként nagyon vicces fiú, elmesélek vele még egy történetet.
Ott voltunk Ida születésnapján a parkban, ahol Shin újságpapíron üldögélt, amiről aztán valami sárga festék megfogta a lábát és a következő párbeszéd zajlott:

Shin: Valamitől sárga vagyok.
Massa: Hát azért, mert Ázsiából jöttél.

Hát ha ismerném a határokat pontosan ebben a kultúrában és tudtam volna, hogy mindenféle sértés nélkül megtehetem, könnyesre nevettem volna magam, de szerencsére kitartott hazáig a lelkesedésem. Massa egy igazán belevaló japán srác ám, nagyon fiatal és nagyon magas és nagyon kedves, pont annyira amennyire egy japántól úgy az előítéleteim alapján elvártam volna, szóval nem nagyon igazándiból, hanem jól, mint Wakako.
Sean meg a szívem csücske, bár egyrészt ezt ő nem tudja, másrészt meg a koreaiakról nem gondoltam semmit előre.

Ja és gyártottam még portfoliót is végül, otthoni korrekcióval, meg regisztráltam, meg meglepetés telefonos interjú is ért az ügynökségtől vásárlás közben, ami nagyon meglepett.
Meg megismerkedtem Balázzsal is, akinek annyira nincs jó kedve mostanság, mert nem úgy alakultak otthon a dolgai, mint ahogy eltervezte mikor kijött (csaj ügy persze), és nagyon kiütött a mai nap végére, pedig alapjáratban biztos nem ilyen, de ezeket meg is mondtam neki, hogy megöl a belőle áradó negatív energia bomba.
Aztán voltam ma még moziban is Fesóval, de az is egészen furcsa volt: helló, film, helló ez volt. Mondjuk a film sem a vicces fajtából való volt, de hát azért halllló….

Szóval igazán nagyon hiányolok egy jó kis baráti nyomorgatást mára, a mai napom feltette a pontot az i-re, hogy tudjam mi a fontos.

Szóval „dióhéjban” ennyit mára. Csókok nektek. Érjetek egymáshoz, mert az jó.

2006 június 15

ááá...itt megy a "Dharma és Greg" a tévében....:):):)
nem is gondoltam, hogy engem ennyire könnyű boldoggá tenni :):):)
hát nem is tudom mikor láttam utoljára, talán hét éve vagy valami...de még mindig ez a kedvenc sorozatom....éljenéljenéljenéljen!!!!!!!!!!

csak ennyit akartam, őrület!! :)

2006 június 7.

Na az a jóhír mára, hogy fényképes élménybeszámolót kaptok a hétvégi eseményekről.
Mert nagyon sokminden történt.
De elkezdem a csütörtökkel még.
Csütörtökön ellátogatam a R.I.B.A.-ba (Royal Institut of British Architect), gondoltam körülnézek kicsit. Ott egyszercsak becsöppentem kb 246 jól öltözött nő és kb 10 hasonlóan csinos férfi közé, akik belsőépítészes előadást jöttek hallgatni. Úgyhogy kaptam az alkalmon és én is. Bár a ruhám kevéssé volt megfelelő, mert a metrón szerzett kakaófoltot (saját alkotás), annyira nem sikerült eltávolítni a fehér pulóveremből az iskola wc-jében, de a fotós táska remekül segített az álczásban.
Az előadást az angol Elle Decor alapító főszerkesztője tartotta és egész mélyen érintett. (de a nevét nem jegyeztem meg, bocs) Harmóniákról, meg gondolkozásról, meg környezetkultúráról, meg a belsőépítészetről, meg egymáshoz viszonyulásról és ilyesmikről beszélt és ezek összefüggéseiről, az igazat megvallva kicsit felszínesen (az idő hiánya miatt, remélem), de gondolat visszaigazolásnak tökéletes volt nekem.
Gyakorlatilag pont valami olyasmiről beszélt, ami engem is rettentően foglalkoztat és inspirál és nagyon nagyon sokmindent gondolok ezekről és a rendszerükről, de majd leírom, ha elkezdem a továbbtanulást vagy anélkül is, de nem itt és nem most.
(Egyébként a magyar Elle Decor, ahogy olvastam a garfikusok blogján most lett külön lap magyarországon, eddig csak az Elle melléklete volt, ha valakit érdekel itt olvashat erről is, meg még sokminden másról, ami fontos. http://designhungary.blogspot.com/)
Pénteken megint ellátogattam a R.I.B.A.-ba végül (felöltöztem csinosan) és megtudtam, hogy van saját munkaközvetítő központja vagy valami ilyesmi, és megkaptam a pasi elérhetőségét, de még nem kezdtem vele semmit. Kell valakinek?: )
Pénteken még leveleztem kicsit a fotós ajándék kapcsán is, és végre tovább küldték a CV-met is, amire hétfőn jött válasz. Önkéntes munkára keresnek embereket (azért nem lepett meg nagyon), ami azt jelenti, hogy nem fizetnek, viszont lehet nekik dolgozni, de a fizetős eseményekre viszont bemehetek. Tehát olyan természetbeni jutatás féle. Hát nem tudom mi legyen. Tényleg. Erősen gondolkozom.
Na és végre elérkezett a szombat-vasárnap.
A hétvégét Wakako-val töltöttem (japán osztálytárslány, de azt hiszem őt már említettem). És össze-vissza kirándultuk magunkat, mert végre végre nagyon sütött a nap. És erről kaptok majd szép turista fotókat is.
Szombaton a városban mászkáltunk délelőtt aztán pedig szépen elmentünk Greenwich-be.
Ahol aztán jól megnéztük a nulla vonalat , meg nagy teleszkópokat meg üldögéltünk a dombtetőn és vacsiztunk egy thai étteremben, meg mászkáltunk a piacon. Itt illusztrálom a dolgot néhány fotóval, mindenki nagy megelégedésére.


Aztán este még becsúszott egy kis mulatozás is, de azt már Szandrával és Mártival intéztük.
Hajnalig sikerült táncolni valami helyen. Hmmm, na, remekül éreztük magunkat. : ) Hajnalban a buszon meg nagyon elgondolkoztam, hogy a magyar fiúk miért nem mondank sosem szépeket? Volt ott egy pasi (mindegy egyébként) de sikerült olyan szép dolgokat mondania, és valahogy egyáltalán nem volt tolakodó, meg kiröhögni való, meg semmi, csak olyan volt mintha elmondaná, hogy mit gondol és mit érez ebben a pillanatban őszintén (azért írom, hogy olyan volt, mert nem tudhatom, hogy ez mindennapos csajozós szövege-e, de az igazat megvallva nem tűnt annak és ez épp elég volt). És ettől az ember lánya tényleg a világ közepének érzi magát abban a pillanatban, (természetesen ha pozitív dolgokról van szó) A magyar pasik miért nem tudnak udvarolni jól? (Na, most halomra sebeztem mindenkit, asszem, bocsánat. De tényleg. Olyan volt mintha ennyire kedves dolgokat még sosem mondott volna nekem senki. Pedighát… : ))
Mondjuk azt sem értem miért ment ki a divatból a virág. Én szeretek virágot kapni, szerintem nagyon jó dolog. Az olyan mintha a férfiak még mindig férfiak lennének a nők meg nők. A papám a mai napig visz csak úgy néha a mamámnak virágot, pedig aztán sokmindent látott a házasságuk. Ja és nem kazlakat nejlonba csomagolva, csak egy szálat, vagy sokat, vagy cserépben, vagy valami és a mamám mindig örül neki. Nagyon régimódi és meglepően romantikus kis énem itt most jól ideírta magát, dehát ha ez van. Vagy lehet, hogy titokban minden csaj ilyesmire vágyik néha? (hát erős a gyanum...:))

Na visszatérve az estére, fél ötkor már világosodik itt erősen. De még beugrottam a törökhöz vettem néhány zsömlét, hazajöttem, megcsináltam a szendvicseket a másnapi kirándulásra, zuhanyzás és hatkor már ágyban is voltam.
Fél kilenckor meg fel is keltem és tízkor már ültünk a vonaton Wakakoval és robogtunk Brighton felé. Brighton, istenem, ott a tenger!!!!! És hogy még szebb legyen a nap, lóversenyt is találtunk!!! Igen!!!!
Brigthtoni kis kiránduláunkat két órás parton fekvéssel kezdtük és mint utóbb kiderült Wakakonak volt igaza, aki kis törölközővel letakarta az arcát. Az enyém meg leégett, pedig nemis sütött a nap, és a nyakamon ott az állam árnyékának a nyoma, ami mondjuk vicces.
Aztán megnéztük még Brighton Pier-t, ami egy mólóra épített zsibvásár (balra). És ahol kiderült számomra, hogy a japánok izgalom-ingerküszöbe magasan az enyém fölött van. A móló végén volt valami masina, ami nagyon magasra felvitt és aztán ott átpördültél és lezuhantál. Nem ültünk fel rá, mert Wakako szerint nem elég izgalmas és nem viccelt én meg egyáltalán nem ragaszkodtam hozzá.


balra jobbra

Na még egyet csak a móka kedvéért


És aztán, aztán elmentünk a lóversenyre, amit aznap találtunk az újságban és szerencsére Wakako is szereti, úgyhogy nem volt kérdés. Felbuszoztunk a hegytetőre és aztán jeges zuhanyként ért a hír, hogy drága bemenni, de végül hosszas tanakodás után bementünk és azért megérte, ám.
Egyrészt a szisztéma hasonló az otthonihoz. Galoppon voltunk, és füvön futottak (nem is volt homokos pálya egyáltalán, hmm, anglia érteeed), és volt előtte lófelvonultatás, meg a lovak fenekén itt is mintásra van nyírva a szőr. Ami más volt,az az például, hogy a közönség két részre van már eleve osztva, 9 fontos belépősökre és 6,5 fontos belépősökre. A kilenc fontosak közül többen voltak kosztümben, de ennél több előnyt nem nagyon élveztek legalábbis az „olcsó” szektorból úgy tűnt.
Na ami még más, hogy vannak kis magán fogadó irodák és hogy nem körben van a pálya, hanem valahonnan az istenháta mögül indul, de nagy nehezen lehet látni és, hogy honnan és aztán csak jönnek és jönnek. Ja és természetesen sokkal többen vannak, de ugyanúgy ordítanak izgalmukban és egymással is, ami azért így eléggé otthonos érzés volt.
Ilyen kb, csak balra még messze messze a dombokon folytatódik.



Végül nem fogadtunk, csak magunkban és jól is tettük, de úgy láttam azért van akinek kifizetődő a lovi.

Bár az első futamot, amit láttunk azt eltaláltam, de utána az összes mellé ment. És nem is tudom, hogy van az angolul, hogy helyre-tétre-befutóra. (Na jó biztos nem lett volna nagyon nehéz kitalálni, oké: )) Ja és számolgatni meg nagyon nem tudtam, mert azt egyébként is a Tamás csinálja, másrészt meg teljesen nem értettem a számokat (Elraktam neked az újságcikket, Tamás! Ja mert a napilapban van a versenykiírás)
Ja és még valami, ami más, hogy lehet látni a kilátóról a tengert. Aprócska kis különbség, de igazán figyelemre méltó. (Turf with surf... nem én vagyok ennyire vicces, ez volt a belépőn, vagy valami hasonló )

Ezzel zártuk az aznapi kirándulást, nyolckor már vissza is értünk a városba, ahol azért melegebb volt mint a tengerparton. És még találkoztam Feso-val meg a barátaival, valami helyen, ahol főleg azzal töltöttem az időt, hogy a Magners-es üveggel és a pohárral hűtöttem az arcomat, ami eddigre már nagyon égett.
Aztán hazafuvarozott és úgy éjfél körül már ágyban is voltam.
Hát ilyen sűrűséggel sikerült múlatni az időt. Azt hiszem mindent megtettem, amit megtehettem.

Na jó ez volt az élménybeszámoló a történésekről.
A belső történések meg egész érdekesek. Honvágyam van, meg ma hiányzott a munka is.
De közben meg az van hogy itt azért nagyon úgy tűnik, hogy az építészek olyan megbecsült népség, hogy az embernek visszajön a kedve, ami igazándiból teljesen sosem el sem ment. Csak valami. Aztán az is van még, hogy elkezdtem újra álmodni és az nagyon jó, már hiányzott.

Hát ennyi, ezek vannak mostanság. Remélem jól vagytok és senkit nem készít ki (csak engem kicsit), hogy itt lopom a napot! Aranyifjú vagyok. Csókolok mindenkit.
És mindjárt jön az Anita meg a Sasa!!!! Éljen, éljen, éljen!!!

2006 május 30

Nahát akkor most következik a megígért rész, hogy örüljetek meg én is.
Tehát voltam színházban és nagyon nagyon nagyon jó volt. Jane Eyre volt, egy Trafalgar tér közeli színházban és egyszerűen zseniális volt. Csókolom Vilmát!
Csak a vicc kedvéért, meg a lexikonfejűek jókedvére ideírnám most a stáblistát, de nem fogom. Csak egyet, mert az kapcsolódik az előzőekhez. Játszott benne Myriam Acharki. „Akárki” és remélem mindenki érti a tréfát és ennyit erről most. Egyébként elképesztő volt, ő játszotta Jane titkos énjét és az őrült feleséget egyszerre és a rendezés valahogy összegyúrta a kettőt és bár olvastam a könyvet és láttam filmen is (mert rettentően művelt vagyok) ez olyan új színt adott neki, ami eddig eszembe sem jutott, egyszercsak ott volt a belső történés és nem csak egy „egyszerű”, szenvedős történet volt, hanem valahogy nagyon igaz.
Úgyhogy le a kalappal azok előtt, akiknek eddig is a kedvence volt és már rájöttek már erre az egyébként annyira nyilvánvaló (édes istenem, hogy nem vettem észre eddig) összefüggést, én most szerettem bele.
Ez volt a színházban. Basszus szerintem otthon évek óta nem voltam színházban. Pedig jó, kell menni. Menjen szépen mindenki már holnap!

Aztán mi volt még a múlt héten. Tudom, hát megnéztem a Davinci Code-ot és jól felbosszantott Enke, kis német lakótársam. De mielőtt elmesélem tegye fel a kezét, aki szereti Audrey Tatout. Jól van.
Akik meg nem szeretik azok azért nem szeretik, mert féltékenyek. Jó’ van!!
Én nem szeretem. Szerettem az Amelie-ben, de azóta ugyanolyan, szerintem vagy még édesebb és ez nekem sok, erre meg nem vagyok féltékeny. Aztán az is van még, hogy az emlegetett francia színésznő azért volt ilyen uncsi ebben a filmben, mert arra koncentrált, hogy jól ejtse az angol szavakat. Ti tudtátok, hogyha egy film kétórás akkor az pont annyi idő alatt is veszik fel és nem ezerszer egy-egy jelenetet.
Szóval ha te arra koncentrálsz, hogy jó legyen a kiejtésed és elfelejtesz játszani (talán azért mert ez a karakter nem is menne) akkor az ilyen , az már úgy marad. Az utószinkronizálást meg én találtam most ki. Hmm, azt hiszem ebből fogok meggazdagodni, eladom ezt az ötletet a filmgyártásnak. Home movie-nak a Davinci Code azért nagyon jó volt.

Ja és azt tudtátok, hogy a magyar focit senki nem szereti? Ezt a megállapítást az angol-magyar meccs kapcsán sikerült tennie szintén az említett német kisasszonynak. Oké, én nem vagyok egy futballrajongó és azt is mondhatom, hogy szerintem a magyar foci annyira nem izgi, de hát én nem vagyok mindenki, vazzeg, meg egyáltalán Ő ne mondjon ilyet, mert hátrakötöm a sarkát. Na és ejnye-bejnye. Most mondjam azt, hogy a németek meg korlátoltak? Na jó nem, de ő, szegény.
Izgi, mi? : )

Aztán nem volt semmi, ügyesen. Hétvégén voltam megint a Tate Modern-nél mert hosszú hétvége volt, itt nem volt dolgozás és ott meg kiállítások meg ilyesmik.
Aztán még kipofoztuk a CV-met, mert jól kitaláltam, hogy dolgozom valamit, és azt is, hogy biztos van mit tenni az Építészet Hete körül. Úgyhogy most ezen dolgozom nagy örömmel, keresem a lehetőséget.

Azzal kezdtem, hogy megtaláltam a fotópályázatot a honlap első lapján. Aztán elküldtem csomó fotómat, hogy ne bízzam a véletlenre. És aztán én lettem a heti kedvenc, ez most történt kedden, és nyertem reklám ajándékcsomagot, amit remélem hamarosan el is küldenek.
A levélben amiben megírtam a címemet, jól megírtam azt is, hogy szeretnék dolgozni nekik, meg az önéletrajzomat is megkapták ajándékba, örömömben.
Ezen kívül aznap még egész nap ugrabugráltam és vihorásztam ez is volt még, de remélem érthető.

Ja és új mániám volt a héten. Kicsinek fotóztam az embereket, a nagy dolgokban amiket építettek. Na ezt kapd ki, Mr Freud!
Felraktam őket a Flickr-re (www.flickr.com/photos/gabiko a feledékenyeknek) és most nem erőszakolom be ide őket egyenként. Na jó egyet ízelítőnek. Vannak szép kék képek is.


Igazándiból az összes ugyanarról szól, a minőségüktől függetlenül és ez igazán érdekes. Én azt hiszem tudom mit jelent, főleg, hogy eddig nem nagyon voltak emberek a képeken, mostmeg elkezdtek lenni, de kis emberek nagy épített dolgokban, de most nem írok ide többet, gondoljatok amit akartok, ha akartok. (A velencei építész biennálén játszottam ezt, de azok makettemberek voltak, makett házakban....mondjuk lehet, hogy ezek is?)
Ma jöttem rá, hogy ezt csinálom, a Science Museumban (a negyedik nap, mióta elkezdtem ezt csinálni „véletlenül”). A Science Museumban egyébként nagyon jó volt és beültem egy szimulációs gépbe, ami össze vissza rázott és fújt benne a szél is, de állítólag az Imax sokkal jobb és ezen nem is csodálkozom, de arra ma nem volt keret ma, meg azt nem akarom egyedül csinálni, úgyhogy megvárom a látogatóimat.

Ja és ma még voltam megint moziban és megnéztem az X-men-t (a’sszem így írják, mármint hogy többesben) és remekül szórakoztam, egyszerű párbeszédek, szupererők, varázslások. Jó vót, vicces vót, na. Utána hazafelé Fesónak megmutattam hogy nekem is van szupererőm és csupán az akaratommal kinyitottam a metróajtót a megállónál és mielőtt elindultunk bezártam, hogy senkinek ne essen bántódása. De aztán felhívta a figyelmemet, arra hogy a vonat valamitől elindult, gondolkozzak el rajta. Ez volt még ma.

Mindenkit csókolok. Legyetek olyanok, amilyenek csak akartok. (jesszusom, lehet, hogy véletlenül hippi lett belőlem? Segítsééééég!!!! : ))
Na, béke veletek, kispajtások!