na még egy utolsót mielőtt négy napra befogom.
legyen ez a fociról.ma a Chelsea veszített a Manchester Uniteddal szemben, asszem talán Európa Kupa volt.
tizenegyesek döntöttek mert 1-1 volt.
szeretem a tizenegyeses meccseket, valószínüleg azért, mert nem érdekel a foci, de akkor és ott az értem. pontosan.
tudom, hogy ez már itt nem a technikáról szól, meg arról, hogy ki a jobb.
ez már valami más. ez itt már nem fair.
már megküzdötték, amit megkellet, és egyenlő az állás, nade egy fejnek hullani kell. vagyis inkább mondjuk úgy, hogy csak egy lehet a győztes.
ez itt pusztán a szerencse, vagy a sors, a hit vagy ki tudja mi. .
jelen esetben ez a két csapat kb ugyanolyan jó.
és aztán már túl voltak az első körön, amikor még ér az, hogy ki rúgott többet,
mindkettő 4-et talált az 5-ből.
és következett az, amit méginkább szeretek, amikor az nyer, aki nem veszít.
mármint ez úgy értem, hogy ha az egyik kihagyja, amit a másik berugott, akkor a másik nyer.
ez már igazi oroszrulett.
(soha nem játszanék oroszrulettet és nem is gondolom izginek úgy, de így elég érdekes.)
na és a Chelsea egyik büntetőjét kivédte a Manchester Unitedos kapus.
amit egyébként szinte lehetetlen, mármint kivédeni a büntetőt.
azt csak elbénázni lehet. mondják a nagyok.
nade ő kivédte.
úgyhogy végül is a Manchaster United jobb volt.
(mondjuk soha nem tudjuk meg, hogy a Chelsea kapusa kivédte e volna a Manchester United büntetőjéta következő körben, nade ez teljesen mindegy is.)
nade nemis ezt akarom.hanem, amit még a büntetetőrugásoknál is jobban szeretek, az az, amikor egy ilyen meccs után mutatják a két csapatot. és mivel ez itt egy igazi focibuzi nemzet, itt tényleg jó sokáig mutatják őket.
mindkettőt. közelről az arcokat.
na és ez szerintem zseniális.
ott ültem a tv előtt és mivel nem szurkoltam egyiknek sem, sőt nem is néztem a meccset csak a büntetőket, ígyhát teljesen nyugalommal merülhettem el az emóciókban.
és egyik pillanatban felborzolódik az összes szőr rajtam és libabőrös leszek, annyira érzem az örömöt, a másik pillanatban meg iszonyúan összeszorul a szívem és a torkom.
és néztem őket ahogy szomorúak voltak és örültek és néztem az arcokat.
a Chelsea kapitánya végigzokogta az egészet és mindenki őt ölelgette és körbe is álltak és összefogtak és az edző mondott nekik valamit, és a szerencsétlen pasi meg csak zokogott és zokogott. (Ő kihagyta az egyik büntetőt, mert megcsúszott a füvön, mert "úgy esett mintha dézsából öntenék", isszonyú nagy homályt lőtt)
A Man. meg csúszkált a füvön és ölelgették egymást és az igazán zseniális kapust. Egy darabig, aztán még egy kicsit hullámokban, aztán lenyugodtak kicsit, vagyis már nem voltak hisztérikusak, aztán persze megkapták a kupát és örültek megint. De hullámokban jött látszott.
A Chelseas kapitány meg permanensen zokogott.
nade.most azt gondolom, hogy szeretném megnézni, amikor a Chelsea nyer a Manchaster Uniteddal szemben egy európa kupát, és majd utána eldöntöm kinek szurkolok.
ésmég.És az jutott eszembe megint, hogy a fájdalom az miért megy mélyebbre, mint az öröm?
Meg azon is, hogy miért tart hosszabb ideig.
Mondjuk, ha csak az egyszerű példát vesszük és kivonjuk a lelkizést, megsimogat valaki sokkal kevesebb ideig érzed, mintha mondjuk pofonver.
Hogy mondjuk tönkretenni valamit sokkal rövidebb idő alatt lehet, mint megcsinálni.
de talán nem is ezzel van a baj, hanem azzal van,hogy mivel az egyik (fájdalom) az permanens fajtájú, de csökkenő intenzitással egészen a közelítőleg a nulláig csökken.
míg nem találunk magunknak valami újat fájni, vagy míg újra és újra bele nem pörgetjük magunkat ugyanabba. ezzel egész sokáig el lehet "szórakozni"
addig a másik (öröm) hullámokban jön, bár az amplitúdója (kilengése) a hullámzásnak itt is csökken, csakhogy nem csökken a nulláig, mert a jó pillanatok megmaradnak, könnyebben is emlékszünk rájuk.
az idő mindet megszépít, mondják a bölcsek, na ez szerintem az pontosan, amit ott írtam.
persze megmaradnak a kudarcok is....csak valahogy nem ugyanott.
viszont a permanens dolgokat sokkal könnyebb kezelni, mint a hullámzóakat, egyszerűen a hullámzáshoz a mai embereknek
nincs ideje annyira megy valami permanens boldogság után, ami viszont nincs, mert az hullámzó....és mivel ez nem tudja csak várja a nagy csodát, vagy hazudja magának, emiatt nem éli meg a hullámzást, ami viszont mindennap van....
ez annyira béna, nem?
és ez kurvára nagyon kár...olyan kicsit mint az a szamár, ami úgy húzza a szekeret, hogy a gazdi répát lógat az orra elé. épp csak el nem ér..talán ha majd tesz egy lépést..nade akkor sem...
kérdés csak az, hogy ki a gazdi és hova megy a szekér.
na és nekem ebből van elegem.
aztán ha úgy adódik majd, akkor húzom megint egy kicsit a szekeret, hogy a végén legyen akol meg széna...a szekérnek már úgyis édesmindegy, van elég szamár előtte.
....
..öööö..ezt gondolom a fociról.......
és azért az is igen-igen dicséretes, hogy mindennek kapcsán tudok filozófioai szösszeneteket gyártani....és mellesleg magamról beszélni:)
