2007 november 14

Néha azt gondolom,
hogy bizonyára ez olyan, mintha egy álomban élnék
ezzel a London-munka-élet-London dologgal.

Néha viszont teljesen meg vagyok győződve róla,
hogy ez valaki másnak az álma.
A történetet Ő álmodja,
én meg belekeveredtem valahogy, mint főszereplő.

Biztos nagyon idegesítem,
mikor elrontom neki a kis idillt.

Mert én vagyok az,

aki csak a móka kedvéért.
alkalom adtán bedobja a telefonját a metrosínekre..

vagy éppen ma, igyekezve egy reggeli tárgyalásra
(bár-tulajdonossal való első találkozás, szuper
...mondom, hogy jókat álmodik, nem?)
nade..

szépen a táskájába borítja az ebédre bekészített spenótfőzeléket,
ami aztán a dolog természeténél fogva
észrevétlenül átszivárog a vásznon
és csudálatosan szétkenődik a világos kabáton...

azt a részt ne is említsük,
ami a táskában örvendezik a könyvnek és a pénztárcának...

Ooo, neem, nem késtem el kicsit...
és nem éreztem spenótszagot végig, neeem...

szerencsére Mejdi is ott volt,
és Ő vitte a prímet.
ígyhát beszélnem nem is kellett,
hanem inkább
nyugodtan mulathattam magamban,
hogy már megint sikerült
borsot törnöm az álom orra alá...