...és a koncentáció mellett teljesen normálisan és maximális erőbedobással el kell végeznem a munkámat, ami egyébként inkább segít, mint hátráltat.
az egyedüli dolog,
ami itt zavar, hogyha közvetlenül utána kell valakivel tárgyalnom, mindig el kell telnie egy kis időnek, amíg a tárgyalópartnerek visszatalálnak önmagukba, és kialakulhat közöttünk is a kapcsolat..
sőt van olyan is, amikor nekem kell visszatalálnom magamba, és nem folytatni az üvöltözést, amit elkezdett..
az akkor van, amikor azt látom, hogy a másik fél meglepően jól reagál Josephinre, hogyha úgy tűnik nekem, hogy hatékony a módszere.. és olyankor elönt a kishitűség és, az angolom jaj és hogy nem is ismerem ezt a projectet annyira és ösztönösen néhány pillanatig, amikor megszólalok, valahogy azt próbálom folytatni, azt a hangnemet..
(merthát tanulok, azért vagyok a bárhol és az utánzás az első lépés mindig (még akkor is ha tudatosan nem akarom).. például beszélni is úgy tanulunk meg, meg egy csomó minden más viselkedésformát is egész életünk során)
de egyrészt már az első szónál érzem, hogy nem stimmel és azt is, hogy nem azt a hullámot váltja ki a másikból, amin mi fogunk tudni kommunikálni.. és a másik fél sem érti.. és akkor veszek egy nagy levegőt mondat közben és feltekerem a belső hangerőt...
olyan az, utána tárgyalni,
mint egy olyan házba becsöngetni, ahonnan az előző vendég még csak most távozott,
három napig maradt egy este helyett
és végig ő beszélt, le se szarva, hogy a házigazda hogy érzi magát,
és távozáskor jól bebaszta maga mögött az ajtót.
de nyilván vannak olyan kultúrák, ahol ezt könnyedebben kezelik, vagy akár ez a természetes...
ezért érdekes olyan projectben dolgozni, ami internacionális.
mert nemcsak azt kell megértenem, hogy szakmailag mit mond a másik,
hanem azt is, hogy hogyan mondja és miért úgy és hol vannak az ő hangsúlyai.
a harcmodorok sokasága egyszerűen lenyűgöz.
olyan lehet ez, mintha csomó országból érkeznének zenészek.
mindenki ugyanazt a darabot hozza, és mindenki ugyanazon a hangszeren játszik.
és bár minden adott, hogy ugyanúgy szóljanak az egyes előadások, mégis rettentően fognak különbözni vagy meglepően hasonlítani.
sokkal meglepőbb lesz az összes különbözőség vagy hasonlóság, mintha mondjuk ugyanez a felállás, csak a zenészek mind ugyanabból az országból érkeztek, csak mondjuk más-más városokból.
na visszatérve a házra és a vendégeskedésre:
...és akkor is,
ha mi virágcsokorral és süteménnyel érkezünk
és a házigazda látszólag mosolyogva nyit ajtót,
akkor is el kell telnie némi időnek, az én ismereteim szerint,
míg végre odajutunk, hogy nyugodtan üldögélünk a nappaliban és beszélgetünk..
...és ez nemcsak Josephinnel és a tárgyalásokkal van így...
sokszor csöngetünk ilyen ajtókon.
és sokszor csöngetnek hozzánk is ilyen vendégek után.
és én azt gondolom,
hogyha egyszer már csöngettünk ilyen ajtón, és voltunk vendégek egy ilyen házban,
akkor tudnunk kell mit érez egy ugyanilyen szituációban a vendég nálunk,
és ezért szerintem kutya kötelességünk nekünk a házigazdáknak,
megtenni mindent, hogy feloldódjon bennünk, sajátmagunkban a görcs...
lehet tetetni is, csak nincs értelme.. abba olyan könnyű belebukni
más kérdés, ha nem oldódik fel... nyilván a vendégen is múlik.
...
ui.:
azt hiszem, ez az amit viszont rettentően élvezek ezekben a tárgyalásokban,
azt, hogy nagyon tapasztaltak a házigazdák.
azt hiszem ebbe az örömbe fogok burkolózni és erre fogok figyelni, erre a tanulásra...
...
köszönöm, hogy végighallgattatok, máris sokkal jobb.
tényleg.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése