2008 február 7.

hmmm..
ma honvágyam van és majd meghalok egy ölelésért.

holnap megyek megnézem a Cirque du soleit, minthogy Londonban vendégszerepelnek.
jó lesz.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Cirque_du_Soleil

holnapután péntek... valakivel megbeszéltem valamit, miért nem emlékszem..

holnapután után szombat

megyek Ammanba
az az egy bajom van vele,
hogy azonnal fizikailag rosszul leszek, mikor Josephine beszélni kezd.

Fel kell vennem valami gondolatköpenyt, ami megvéd.
azt hiszem megszövöm még pénteken... valahogy..
már gyúrok rajta egy ideje...
de egyenlőre mégcsak ellenkező hatást értem el..

úgyhogy lehet hogy nem ez a megoldás,
de nem merem átengedni magamon, félek tőle.
pedig ez az egyedüli megoldás,
minél inkább ellenállok, annál inkább rosszul leszek.

elkezd beszélni bármiről
és valami kiveri az agyamban a biztosítékot.
és érzem valahogy, ahogy agresszió kezd bennem nőni..
de tényleg.

és azonnal azzal kezdek foglalkozni, hogy ezt lenyugtassam
és semmi más nemlesz a fejemben,
csak egyféle fojtás,
csak egy reménytelen harc a saját agresszív énemmel,
aki semmi mást nem akar,
csak odaállni elé és fröcsögő nyállal arconüvölteni teli torokból.
és ezt nem lehet...

már csak azért sem, mert igazanándiból nincs is miért,
és értelme sem lenne egyáltalán,
és valószínüleg nem is tudnám megcsinálni.

minthogy betonfalat sem bokszolok teljes erőből puszta ököllel,
mert semmi értelme.
de majd meghalok hogy belebokszolhassak tiszta erőből..
de én törnék benne össze sajnos..

nem tehetek mást ezért,
harcmodort váltok..

azt játszom ilyenkor, erősen koncentrálva,
hogy hangnemű vagyok..
rezgés úgy értem,
rezgés, aminek mindegy, hogy ott van a betonfal vagy sem,
ő átmegy rajta,
könnyedén erőlködés nélkül..
áthullámzik..

dúdolni kezdem ilyenkor belül saját magamat...
egy hallhatatlan dallam,
olyan frekvencián dúdolódik valahonnan a legközepemből,
amit nem lehet hallani,
én sem hallottam még sosem,
de tudom, hogy ott van, mert érzem
és azt is tudom, hogy mennyire csodálatosan gyönyörű..

legalábbis tudnom kell,
koncentráltan minden pillanatban..


mert ha egy pillanatra nem hiszem el,
vagy kibillenek a koncentrációból,
akkor az agresszióm újra felmordul..
és meglendül a kezem..
de őt nem éri el,
mert két lábbal állok rajta,
hanem a saját gyomromba öklözik
teljes erővel...

annyira zavar?, utálom?, nem szeretem?
egyszerűen nem találok szavakat,
mindegyik kifejez valami érzelmet...

de én
nem akarok neki adni semmit,
semmit,
egyetlen egy negatív energiarezdülésemet sem,
nemhogy dühöt,
az rettentő sok energia.

áthullámzom... úgy nyerek.

(bah, de nehéz ez.. jesszus)