2008 június 05.

hát haza, igen.
az úgy volt, hogy londonban egy átmulatott éjszaka után lefeküdtem aludni,
aztán azt álmodtam,
hogy felhív a taxis, aztán behúzom a bôröndöt és bezárom magam mögött az ajtót, aztán hirtelen a repülôtéren voltam, ami ugyanolyan volt mint mindig, csak az ég volt narancssárgás napfelkeltés, és a következô képben bent ültem a repülôben.
és mikor felébredtem
álltam a repülôtéri buszon, ami a géptôl a térig szállít és meglepetésemben elkezdtek potyogni a könnyek. és aztán abba sem maradtak sokáig. és egyáltalán nem tudtam, hogy öröm-e vagy bánat. de talán egyik sem.

furcsa csak, hogy most tényleg megvan minden, amit eddig szerettem volna.
és most tényleg valami új kezdôdik.
és ez jó.
csakhogy talán azt a küzdést ismerem, amíg így összegyûjtögeti az ember a dolgokat,
de azt még nem amikor tényleg használni is kezdi ôket és nem csak játékból.
nade nem aggódom, szerintem meg fogom oldani.
elégszer eljátszottam már, meg tudom csinálni élôadásban is.

mostmár csak akkor jön rám a sírás,
ha azokat az weboldalakat nyitom meg, amit odakint mindennap megnéztem.
de az szerintem vicces.

otthon vagyok, de nem a hely miatt.
otthon vagyok magamban.
de még egy kicsit szoknom kell.