2006-04-29

2006 április 30

Tegnap este még majdnem elmentem bulizni, két lakótárssal, de helyette inkább mégis ruhástul aludtam el az ágyamban, ígyhát a vasárnap reggel józanon, de a lemosatlan festéktől összeragadt szemmel, és zokninyommal a bokámon ért.
Persze nem számoltam meg a sarkokat, de szerencsére nem álmodtam, szóval nem ért kár. J
És akkor következzék a mai napi mese.
Felkelés után, amit inkább feleszmélésnek neveznék abban az állapotban…jééé, hát elaludtam, de még hogy és úristen hány óra van gondolatokkal kísérve, szóval felkelés után kikóvályogtam a konyhába, ahol vadásztam egy túró rudit a szülői adományból, csevegtem egy kicsit magyarul, majd vissza az ágyba kicsit (bár azt hittem top fitt leszek és rögtön indulni akarok majd, de valahogy úgy vissza kellett még feküdni kicsit) és gyors átolvasása a cicamagazinnak, ami szintén szülői adomány és a repülőn két csukottszemű fejbólintás között egyszerűen nem volt elég agyam olvasni még azt sem, nemhogy könyvet …hmmm .meghát az egyébként is a szomszédnál volt, mint mondtam.
Na és aztán végre összeszedtem magam (zuhanyzás, fogmosás, miegymás) és már indultam is a felfedezőtúrára.
Az igazság az, hogy első körben nem jutottam túl messzire. Az mindenesetre kiderült, hogy tényleg a török-görög negyedben van a szállás, ami azt jelenti, hogy megfelelően balkán, az ízlésemnek és hogy kajára nem lesz gondom. Az, hogy balkán (de tényleg, egy szelet Törökország) az azért jó, mert attól aggódtam a legjobban, hogy ez egy hideg és távolságtartó és ráadásul egy baromi nagy város, szóval ha az is, hazajönni mégiscsak „délre” jövök haza (úgy értem, észak, dél, kelet, nyugat és nem 12), éshát persze reméljük a legjobbakat és hogy végig örülni fogok a környéknek. Végigsétáltam az utcán a metróig, ez csak azért érdekes, mert megérkezéskor busszal tettem meg a távot, de kb. annyira van a ház a metrótól mint a Nap az Üllői úttól. (úgy értem Nap utcai otthonom és nem, mint égitest J )
Szóval megérkeztem a metrómegállóhoz, ahol gondoltam elmélázok még egy kicsit (baromi álmos voltam), terveket kovácsolok a napra, összeállítok egy útitervet és elszívok egy cigit (a többi csak ürügy volt).
Találtam is egy padot, ahol elkezdtem kicsit üldögélni. Vilma azt mesélte, hogy Londonban nem szólnak az emberhez, úgyhogy teljesen meg voltam nyugodva, hogy most aztán azt csinálok, amit akarok és csak üldögélek, meg olvasgatok, meg cigizek is, amíg a nap meg süti a tarkómat, de nem ez történt, hanem elkezdődött a napom.
Először egy kedves arcú, de lepusztult lány pattant oda, és azt hiszem kéregetett, de mondtam neki, hogy turista vagyok, úgyhogy megsajnált és adott néhány fontot (jól van ez nem igaz, nem adott pénzt, de akár adhatott volna, ha a napom többi részét megismeritek, ti sem fogtok csodálkozni). Szóval elment, a felemás cipős, kék ikeás szatyros lány és hamarosan megérkezett a második látogatóm.
Az első amit megpillanthattam belőle a kisuvickolt cipője volt, a következő a régivágású, fekete öltönynadrágja, aztán a fehér inge, meg a tavaszi férfikabátja, aztán egy kedves ráncos arc, közelülő kék szemek, kalap és bajusz. Megkérdeztem mit szeretne, de ő csak mosolygott, az egész úgy 160 cm lehetett és eléggé örült nekem, de nem nagyon volt koncepciója sem meg lehelletnyi nyelvtudása sem, szóval csak állt ott és kb 40 cm-ről bámultunk egymás arcába. Gondoltam megpróbálom mégegyszer, úgy tűnt szeretné tudni mit csinálok, vagy keresek, de ehelyett közölte hogy turkey, és akkor én rájöttem hogy nem olasz kivándorolt, megöregedett, úriember maffiózó, amit először gondoltam, és nem is pulyka, ahogy ő állítja, hanem török. Aztán odahuppant mellém, nézegettük még kicsit együtt a térképet, aztán gondoltam én elmegyek, csakhát furcsa volt az egész. Remélem neki is élmény volt. Távozáskor még kezet fogtunk, és mosolyogtunk kicsit, aztán még kedvesen csücsörített kicsit, mintha puszit szeretne adni. Válaszom erre egyértelmű nemnem (no no no no) volt, de ő csak csücsörített tovább, ígyhát, mivel jó kedvemben talált és az egész helyzet annyira, de annyira abszurd volt, mint valami angol vicc, hát lehajoltam és megkaptam életem első törökbácsi pusziját. Vén kéjenc:), remélem jól alszik ma este.
Aztán elmentem a megállóhoz, és kiderült, hogy nincs nálam elég pénz, hát vissza a szállásra, és ha már itt voltam hát ettem is egy kicsit , meg gyorsan elállítottam a tv csatornákat véletlenül (Rontó Pál nevű titkos kis barátom is velem utazott, és megmutatta magát). Enke nevű német lakótársam ekkor érkezett a konyhába. Enke nagyon kedves, angol irodalmat tanul itt és az észak-írországi konfliktus a fő érdeklődési köre, ő az egyedüli a házban akitől lehet tanulni angolul, és ő az egyedüli akivel viccelődtünk is. (Ti tudtok valamit, most ebben a pillanatban az észak-ír konfliktusról? Vagy csak én vagyok ennyire tuskó?).
Aztán elindultam másodszor is, de ismét nem jutottam túl messzire, csak a Homebase áruházig, ami olyan mint mondjuk a Kika.
Lepedőt kellett vennem, de a következő dolgokkal távoztam elsőre:
1 db lepedő, aminek elnéztem az árát, és elég drága darab volt (22 font, jesszus), úgyhogy azt vissza is cseréltem egy olcsóbbra,
1 db olvasólámpa, mert a szobában egy darab villanykörte lóg egy szál dróton a plafonról, ami megőrít,
1 db rizspapír lámpabúra, az előbb említett okokból. Egyébként semelyik szobában nincs lámpabúra, mindenhol csak a meztelen villanykörte egy dróton….hát én már nem bírok kibújni a bőrömből…a szobatársam (aki végül is egy magyar lány, de nem baj) két hónapja él így, olvasólámpája sincs…őőőrület, komolyan mondom, őőőrületJ
1 db elosztó, amiről azt hittem, hogy konnektor átalakító, de nem az, szóval semmire nem tudom használni, mehetek kedden becserélni
Vissza újra a szállásra (továbbiakba: haza), kipakol, cseverészik, aztán Enkével és Mártival elindultunk, ők mentek a közeli Finsbury parkba én meg végre a city-be bele. Séta közben Márti még elmesélte (pont olyan angollal, amit a Sasa hisz, hogy beszélek, illetve az Anitának van egy remek vicce azzal az akcentussal, de nagyon kedvesen és nem magyarul, hanem angolul, szóval nagyon ügyesen és jól), hogy tegnap megmentette Londont a leégéstől, mert látott tüzet és kihívta a tűzoltókat. Ezen még elviccelődtünk kicsit aztán végre elindultam. (Második túrám alkalmával megszereztem a bérletet is)
Kicsit gondolkoztam, hogy hova menjek, és a Hyde park-ot választottam a metrótérképről (átszállás nélkül). Leszálltam és azt akkor már rettentően vágytam egy kávéra, hamarosan meg is találtam a Kingston kávézót, ahol megint azt hittem, hogy nem fog senki hozzám szólni, ez már mégiscsak az egyes zóna, csomó turistával stb. De nem így történt. Ott iszogatom nyugiban a kávénak nevezett híg, de jóízű löttyöt tejjel, és közben egyszercsak azt veszem észre, hogy szóba elegyedtem a személyzettel, a beszélgetésből a következő információkra sikerült szert tennem:
1.épp megüresedik egy álláshely, és holnap beszélhetnék a főnökkel. Hát bízom benne, hogy nem fogom életem nagy lehetőségét elszalasztani, de azt hiszem nem megyek, mindenesetre nagyon jól esett.
2. hogy a fiatalember nepáli, a lány meg cseh. A pincérlány két éve él Londonban a barátjával egyébként mindketten ápolók, és hogy ez az utolsó napja. És ha hazamegy akkor két hónapig nem fog semmit csinálni, mert nagyon sokat dolgozott itt, viszont cserébe összeraktak némi pénz, ígyhát lesz lakásuk és autójuk.
3. a görkorisok minden hónapban felvonulnak, de egyikünk sem tud görkorizni és Michlein babának kéne öltöznünk, hogy eléggé biztonságban érezzük magunkat, de síelni és korizni mindketten tudunk (a cseh lánnyal)
Aztán kaptam még egy kávét ingyen és egy nagyon finom csokis-diós krémes sütit ajándékba, de tényleg, teljesen meg voltam hatva.
Aztán gondoltam elindulok végre tényleg. A környéken csomó üzlet van és mivel azt hittem meghalok úgy fáztam, meg eléggé aggódtam is, hogy újra megsüketülök, bementem egy H§M-be és vettem szépen egy pulcsit (komolyan, mint valami burzsuj, egyszerélünk nőszemély, bár az igazság az, hogy az élmény (ha hiányzik valami csak megveszemJ) rettentően jólesett a lelkemnek, ha csak színház volt ez magamnak akkor is)
És aztán azt hittem, hogy végre rendes turista leszek és szépen elmegyek és megnézem a múzeumokat, de nem ez történt. Kerestem őket, de eltévesztettem az utat és egyszercsak egyik pillanatról a másikra úgy éreztem magam mintha két pohár vizet zúdítottak volna a belém, ami azonnal távozni akar. Szóval nagyon sürgőssé vált, hogy megtaláljam a múzeumokat, ígyhát megpróbáltam átvágni valami kis utcán miközben két dolgon gondolkoztam az egyik az volt, hogy vajon, az angolok vajon szoktak e az utcán pisilni és hogy a nők milyen szerencsétlen helyzetben vannak ilyen szempontból, a másik meg az volt, hogy van egy ország ( de nem tudom melyik és csak valaki mesélte), ahol ha becsöngetsz egy házba, hogy szeretnéd használni a mosdót, akkor kötelesek beengedni. Komolyan fontolóra vettem ezt a lehetőséget. De aztán egyszercsak feltűnt egy épület, ami úgy nézett ki mint egy templom, de közben meg mégsem, meg egyébként is az ember sosem tudhatja. Megtaláltam a bejáratot, aztán a táblát ami a wc-hez vezetett, és egyáltalán nem úgy nézett ki a dolog, hogy ez egy templom, volt lent kávézó, meg könyvesbolt és WC (ezt már mondtam, de még mindig örülök neki). Szóval mikor végre újra a könnyű boldogság állapotába kerültem, gondoltam körülnézek, feljöttem az alsó szinről és követtem az embereket, meg voltam győződve róla, hogy ez valami múzeumféle, ami egy régi templomban van, de aztán kiderült, hogy nem az, hanem tényleg templom.
Vagyis mi történt, becsöngettem Isten házába, aki beengedett a fürdőjébe én meg gondoltam, hogy akkor már ha itt vagyok kicsit beülök a nappaliba. Ezer éve nem voltam már semmiféle történésen templomban. Az igazság az, hogy most sem az vonzott, csak nagyon fáradt voltam még mindig és gondoltam, ha már itt vagyok üldögélek egy kicsit, meg bambulok, ezzel is halasztva a kényszeres múzeumlátogatást, ha meg elkezdődik valami közben akkor legalább nem ülök csöndben, hanem hallgatok egy kis angol-angolt, meg zenét is. El is kezdtem ezt programpontot teljesíteni a leghátsó sorban, amikor egyszercsak odapattan Roger, bemutatkozik és elkezd hadarni. Megkértem hát szépen, hogy ha lehet beszéljen lassabban és aztán már nem is volt gond. Elmondta, hogy mi lesz a történés, hogy ez valami gyülekezet szerű és James fog ma beszélni, aztán elmennek egy pub-ba, ami nagyon menő (a very posh pub….így kell írni?) és ha van kedvem tartasak velük. Mondtam neki, hogy köszi, majd eldöntöm egyenlőre még üldögélnék még egy kicsit, aztán azt sem tudom, hogy maradok-e vagy megyek tovább. A templom közben meg tele lett fiatalokkal, aztán elkezdődött a móka. Roger közben magamra hagyott. Kiállt egy zenekar és mindenki együtt fújta a nótákat, Jamie Wincseszter és Hurka Róbert valószínüleg sírt volna a gyönyörűségtől. De viccet félretéve teljesen rendben lévő hangulata volt, a szöveget lehetett követni egy nagy kivetítőn, és akiknek nem a zsebében volt a keze azok a magasba emelték és széttárták (ezt már láttam otthon is, ilyen szabad gyülekezeteknél, úgy tűnik ez, amolyan új módja az imádságnak, a zenéhez is jobban megy ld.: Gospell hagyományokra épülő, újfajta istentiszteletek, meg jobban is látszik)
Aztán kiállt egy pasi, gondolom a gyülekezet vezetője és következett egy amolyan hálaadás féle, többször azt hittem, hogy vége van. De köszönetet mondott (és vele együtt mindenki az Ámennel) az ételért, meg az italért, meg a családért, meg a barátokért meg a ruhákért, meg a DIVATért (fashion-és tudom, hogy jól értettem), meg a mindennapi történésekért. Szóval mindenért, ami van és ez nagyon szimpi volt meg érdekes is, aztán ennyi volt és kezdődtek a gyüli-hírek videon.
Egy srác volt benne végig, és rövid interjúkat csinált, lányokkal akiknek boltjuk van, meg egy másikkal akivel reggelizett és aztán vásároltak. Olyan volt mint valami MTV spot. Aztán megint zene, aztán meg jött egy csávó James, aki szobrász volt és előadta a sztorit a megvilágosodásáról (ahogy ezt már hallottam néhányszor gimi alatt), és beszélt kicsit arról a krisztus szoborról, amit ő csinált és ott ki volt rakva (gyakorlatilag egy hófehér életnagyságú gipszKrisztus volt léckerítésből eszkábált kereszten). De a pasas szórakoztató volt, meg ironikus, meg vicces és ez is tökre jó volt.
Aztán megint zene kezdődött, de akkor leléptem végül. És teljesen meg voltam elégedve az élménnyel. A kedvencem az volt amikor egyszerre énekelte mindenki hogy What a savior. Azon gondolkoztam, ez hogy hangozna magyarul, egy népes gyülekezet szájából tükörfordításban. „Micsoda megmentő, micsoda megmentő”.
Mindent összevetve tökre jó, hogy odakeveredtem, egyrész volt egy jó órányi angolangol műsor, amiről nem tudtam elkapcsolni, olyan témában amit még követni sem esett nehezemre.
Másrészt jó volt kicsit nyugiban lenni, már hiányzott, az utóbbi hetekben megint hanyagoltam a jógát.
Aztán szépen megtaláltam a múzeumokat is, amik persze eddigre zárva voltak, úgyhogy felültem egy buszra, felmentem az emeletre, az első ablakhoz ültem és városnéztem kicsit, aztán hazaértem végül és azóta írok.
Szóval most farkába harapott a mese, úgyhogy mára befejezem, egyrészt mert már több a soknál, másrészt meg nincs mit.

És mindenkitől bocs, akit esetleg untat a részletesség, de egyszerűen elképesztően örülök, hogy mégis értek angolul. Meg egyébként is olyan mosollyal mászkálok, hogy szerintem azt hiszik az emberek, hogy szerelmes vagyok.
Hát nem tudom, az igazság az, hogy a város még nem varázsolt el és kiváncsi vagyok, hogy sikerül-e majd neki, de jó itt, vagy jó lesz. Mindenesetre jó kis megnyugvást érzek a szívemben.

Hé, azt olvastad a közepén, hogy aki idáig elolvasta az hülye?

Nincsenek megjegyzések: