2006 május 30

Nahát akkor most következik a megígért rész, hogy örüljetek meg én is.
Tehát voltam színházban és nagyon nagyon nagyon jó volt. Jane Eyre volt, egy Trafalgar tér közeli színházban és egyszerűen zseniális volt. Csókolom Vilmát!
Csak a vicc kedvéért, meg a lexikonfejűek jókedvére ideírnám most a stáblistát, de nem fogom. Csak egyet, mert az kapcsolódik az előzőekhez. Játszott benne Myriam Acharki. „Akárki” és remélem mindenki érti a tréfát és ennyit erről most. Egyébként elképesztő volt, ő játszotta Jane titkos énjét és az őrült feleséget egyszerre és a rendezés valahogy összegyúrta a kettőt és bár olvastam a könyvet és láttam filmen is (mert rettentően művelt vagyok) ez olyan új színt adott neki, ami eddig eszembe sem jutott, egyszercsak ott volt a belső történés és nem csak egy „egyszerű”, szenvedős történet volt, hanem valahogy nagyon igaz.
Úgyhogy le a kalappal azok előtt, akiknek eddig is a kedvence volt és már rájöttek már erre az egyébként annyira nyilvánvaló (édes istenem, hogy nem vettem észre eddig) összefüggést, én most szerettem bele.
Ez volt a színházban. Basszus szerintem otthon évek óta nem voltam színházban. Pedig jó, kell menni. Menjen szépen mindenki már holnap!

Aztán mi volt még a múlt héten. Tudom, hát megnéztem a Davinci Code-ot és jól felbosszantott Enke, kis német lakótársam. De mielőtt elmesélem tegye fel a kezét, aki szereti Audrey Tatout. Jól van.
Akik meg nem szeretik azok azért nem szeretik, mert féltékenyek. Jó’ van!!
Én nem szeretem. Szerettem az Amelie-ben, de azóta ugyanolyan, szerintem vagy még édesebb és ez nekem sok, erre meg nem vagyok féltékeny. Aztán az is van még, hogy az emlegetett francia színésznő azért volt ilyen uncsi ebben a filmben, mert arra koncentrált, hogy jól ejtse az angol szavakat. Ti tudtátok, hogyha egy film kétórás akkor az pont annyi idő alatt is veszik fel és nem ezerszer egy-egy jelenetet.
Szóval ha te arra koncentrálsz, hogy jó legyen a kiejtésed és elfelejtesz játszani (talán azért mert ez a karakter nem is menne) akkor az ilyen , az már úgy marad. Az utószinkronizálást meg én találtam most ki. Hmm, azt hiszem ebből fogok meggazdagodni, eladom ezt az ötletet a filmgyártásnak. Home movie-nak a Davinci Code azért nagyon jó volt.

Ja és azt tudtátok, hogy a magyar focit senki nem szereti? Ezt a megállapítást az angol-magyar meccs kapcsán sikerült tennie szintén az említett német kisasszonynak. Oké, én nem vagyok egy futballrajongó és azt is mondhatom, hogy szerintem a magyar foci annyira nem izgi, de hát én nem vagyok mindenki, vazzeg, meg egyáltalán Ő ne mondjon ilyet, mert hátrakötöm a sarkát. Na és ejnye-bejnye. Most mondjam azt, hogy a németek meg korlátoltak? Na jó nem, de ő, szegény.
Izgi, mi? : )

Aztán nem volt semmi, ügyesen. Hétvégén voltam megint a Tate Modern-nél mert hosszú hétvége volt, itt nem volt dolgozás és ott meg kiállítások meg ilyesmik.
Aztán még kipofoztuk a CV-met, mert jól kitaláltam, hogy dolgozom valamit, és azt is, hogy biztos van mit tenni az Építészet Hete körül. Úgyhogy most ezen dolgozom nagy örömmel, keresem a lehetőséget.

Azzal kezdtem, hogy megtaláltam a fotópályázatot a honlap első lapján. Aztán elküldtem csomó fotómat, hogy ne bízzam a véletlenre. És aztán én lettem a heti kedvenc, ez most történt kedden, és nyertem reklám ajándékcsomagot, amit remélem hamarosan el is küldenek.
A levélben amiben megírtam a címemet, jól megírtam azt is, hogy szeretnék dolgozni nekik, meg az önéletrajzomat is megkapták ajándékba, örömömben.
Ezen kívül aznap még egész nap ugrabugráltam és vihorásztam ez is volt még, de remélem érthető.

Ja és új mániám volt a héten. Kicsinek fotóztam az embereket, a nagy dolgokban amiket építettek. Na ezt kapd ki, Mr Freud!
Felraktam őket a Flickr-re (www.flickr.com/photos/gabiko a feledékenyeknek) és most nem erőszakolom be ide őket egyenként. Na jó egyet ízelítőnek. Vannak szép kék képek is.


Igazándiból az összes ugyanarról szól, a minőségüktől függetlenül és ez igazán érdekes. Én azt hiszem tudom mit jelent, főleg, hogy eddig nem nagyon voltak emberek a képeken, mostmeg elkezdtek lenni, de kis emberek nagy épített dolgokban, de most nem írok ide többet, gondoljatok amit akartok, ha akartok. (A velencei építész biennálén játszottam ezt, de azok makettemberek voltak, makett házakban....mondjuk lehet, hogy ezek is?)
Ma jöttem rá, hogy ezt csinálom, a Science Museumban (a negyedik nap, mióta elkezdtem ezt csinálni „véletlenül”). A Science Museumban egyébként nagyon jó volt és beültem egy szimulációs gépbe, ami össze vissza rázott és fújt benne a szél is, de állítólag az Imax sokkal jobb és ezen nem is csodálkozom, de arra ma nem volt keret ma, meg azt nem akarom egyedül csinálni, úgyhogy megvárom a látogatóimat.

Ja és ma még voltam megint moziban és megnéztem az X-men-t (a’sszem így írják, mármint hogy többesben) és remekül szórakoztam, egyszerű párbeszédek, szupererők, varázslások. Jó vót, vicces vót, na. Utána hazafelé Fesónak megmutattam hogy nekem is van szupererőm és csupán az akaratommal kinyitottam a metróajtót a megállónál és mielőtt elindultunk bezártam, hogy senkinek ne essen bántódása. De aztán felhívta a figyelmemet, arra hogy a vonat valamitől elindult, gondolkozzak el rajta. Ez volt még ma.

Mindenkit csókolok. Legyetek olyanok, amilyenek csak akartok. (jesszusom, lehet, hogy véletlenül hippi lett belőlem? Segítsééééég!!!! : ))
Na, béke veletek, kispajtások!